HOBBI – a rádiózás…

 

A rádiózás szeretete, mint hobbi már gyerekkoromban kezdődött. Igaz, akkor még csak műsorvevő rádióval, amit állandóan bütykölgettem, s kialakítottam belőle egy középhullámú adót is, amit pár 100 m-es körzetben lehetett hallgatni a házunk körül. Mindenféle kapcsolók, antennák, drótok voltak a szobámban és a háztetőn, amit néhány szomszédunk nehezen viselt el.

 

Aztán középiskolás koromban kicsit komolyabb dolgokkal is elkezdtem foglalkozni, áramköröket építgetni, majd a rádióamatőrséggel is megismerkedtem Törő tanár úr, a technika tanárom jóvoltából.

 

A HA9KSF sárospataki klubállomásról rádióztam évekig rövidhullámon, majd egyéni engedélyt szereztem, s jártam a hegytetőket urh rádiókkal. Kísérletezgettünk, versenyeztünk, sok szép élményt gyűjtöttünk.

 

1990. körül felvetődött, hogy építsünk rádióamatőr átjátszót a sátoraljaújhelyi Magas-hegyen, ami az eddig ellátatlan zempléni térséget lefedné. 

Vásároltunk néhány BRG FM 10-164 (titán) rádiót, ezt hangoltuk át, szereztünk hozzá üregrezonátorokat, s kísérleti frekvencián (R15) üzembe helyeztük. Kiválóan üzemelt, rendszeresen beszéltek rajta Battonyáról, Gyuláról, Debrecenből, Kazincbarcikáról, nagyon messziről jól meghallott mindent, ami a jó vevőnek az ügyes konstruktőröknek (HI) valamint az aránylag alacsony zajszintnek volt köszönhető. Sajnos a mai világban az alapzajok az akkori értékek többszörösei…

 

Végül is az átjátszókkal történő találkozásaim ide vezethetők vissza. Aztán egyre több profi és amatőr berendezés felügyeletében és felújításában vettem részt mind kishazánkban (Kis-kőhát, Miskolc, Debrecen, Dorog, Nyírbátor), sőt Erdélyben is (Nagyvárad, Szatmárnémeti, Magosa, Bukarest, stb.)

 

Jelenleg már rengeteg más módja is van annak, hogy az amatőreink kommunikálhassanak egymással, de annak idején ez nem így volt, s ezek a berendezések nagyon sokszor segítettek rajtunk és másokon.

 

További információkért, képekért kattints ide

 

 

Vissza a főoldalra